A tejfölös krumplifőzelék receptje hagymával, borssal, majoránnával, babérlevéllel és egy csöpp ecettel, az elkészítés részletes leírásával.
Mely a kesernyés, a savanykás és az édes ízek révén lesz igazán finom. S nem mellékesen még laktató is.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a tejfölös krumplifőzeléket, majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Tejfölös krumplifőzelék recept
A főzelék hozzávalói
- 1 kg krumpli
- 1 fej vöröshagyma (kisebb)
- 1 evőkanál olaj (vagy zsír)
- 1-2 kávéskanál fűszerpaprika
- 1-2 kávéskanál só
- bors
- 1-2 babérlevél
- ½ kávéskanál majoránna
- 6-7 dl víz
- liszt
- 2 dl tejföl
- ecet
A főzelék elkészítése részletesen
- A hagymát megpucoljuk, s apró kockára vágjuk.
- A krumplit is megpucoljuk, és centis kockákra vágjuk.
- A hagymát olajon (kevés vízzel) megdinszteljük.
- Amikor a víz már elfőtt, s a hagyma kezd üvegesedni, lehúzzuk a hagymát a tűzről, s hozzáadjuk a paprikát, s pár másodpercig pirítjuk.
- Hozzáadjuk a feldarabolt krumplit, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Beletesszük a babérleveleket. Sózzuk és borsozzuk, majd hozzáadjuk a majoránnát.
- A tejfölt csomómentesen elkeverjük a liszttel (habarást készítünk).
- A krumpli maximum 20 perc alatt megfő, s akkor a főzőléből kiveszünk egy merőkanállal a habaráshoz.A habarást jól elkeverjük a főzőlével, majd az egészet hozzáadjuk a krumplihoz.
- 4-5 perc alatt hagyjuk a habarástól a főzeléket besűrűsödni. Majd a végén kevés ecetet adunk a főzelékhez.
Tippek, tanácsok a tejfölös krumplifőzelék elkészítéséhez
A tejfölös krumplifőzelék alapja egy adag főtt krumpli. Amit pici apró dolgokkal ízletesebbé varázsolunk. S az eltérő változatok abban különböznek egymástól, hogy milyen fűszereket használunk, és abból mennyit.
Ha nem szeretjük a keserű ízt, egy babérlevél is elegendő a krumpli megfőzéséhez, de ha szeretjük 3-4 babérlevél révén nagyon karcos lehet a krumplifőzelék íze.
Ha szeretjük a változatosságot a keserű ízben 1-2 borókabogyó is jó szolgálatot tehet, az extra mennyiségű babérlevelet kiváltandó.
Sokfelé a krumplifőzelékbe, meg úgy általában a főzelékekbe nem tesznek fűszerpaprikát. Valaki meg pont azt szereti, tesz is bele füstölt meg erős változatot.
Valaki ugyan így kerüli az ecetet, míg mások meg bőven tesznek a krumplifőzelékbe, akár még balzsam- vagy borecet is hozzátéve.
S természetesen olyan is előfordul, hogy a hagymás alapba egy összetört fokhagyma is beletéved, míg mások nem is készítenek hagymás alapot a krumplifőzelékhez…
Arról nem is beszélve, hogy a krumplifőzeléket nem feltétlen kell magában enni. Ehetjük fasírttal, pörkölttel, sült hússal, sült kolbásszal, sült virslivel vagy főzőkolbásszal.
Tippek diétázóknak, ínyenceknek
Tipp: Ha lisztérzékenyek vagyunk, liszt helyett használhatunk kukoricából vagy krumpliból készült keményítőt, avval is könnyedén be fog sűrűsödni.
Tipp2: Aki nem szereti annyira a sült hagyma ízét, az a zsiradékhoz kevés vizet adva meg is dinsztelheti a hagymát. Ugyan úgy ki fog sülni üvegesre, csak az íze nem lesz annyira intenzív.
Ha viszont szeretjük a sült hagyma ízért, nyugodtan tovább süthetjük a zsiradékban egy kicsit, hogy megbarnuljon.
Tipp3: Ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, fekete bors helyett használhatunk őrölt fehér- vagy tarkaborsot is.
Ha viszont szeretjük az erőset, nyugodtan hozzáadhatunk egy hegyes erős paprikát is. Vagy némi csípős paprikakrémet, chilit esetleg Cayenne borsot.