Krumplifőzelék recept habarással, fűszerpaprikával, majoránnával, babérlevéllel és sóval, az elkészítés részletes leírásával.
Tálalható fasírttal, pörkölttel, sült virslivel, kolbásszal vagy akár tükörtojással is.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a habart krumplifőzeléket. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Krumplifőzelék recept habarással
Eszközök
- 2 literes fazék
- egy kisebb tál (a habarás elkészítéséhez)
A főzelék hozzávalói
- 1 fej vöröshagyma
- 70 dkg krumpli
- 1 evőkanál napraforgóolaj (lehet olívaolaj vagy zsír is)
- 1 kiskanál fűszerpaprika
- 5 dl víz (körülbelül)
- 1-2 kiskanál só
- 2 evőkanál majoránna (morzsolt)
- 2-3 darab babérlevél
- 1 kiskanál bors (elhagyható)
A habarás elészítéséhez
- 2 dl tejföl (egy kis doboz)
- 2 evőkanál finomliszt (csapott)
- 1-2 kiskaanál ételecet
A főzelék elkészítése részletesen
- A vöröshagymát megpucoljuk, s apróra összevágjuk.
- A krumplikat is megpucoljuk, s centis kockákra összevágjuk.Felhasználásig az összevágott krumplit víz alatt tároljuk, hogy a levegőn meg ne barnuljon (keseredjen).
- A lábos aljára beöntjük az olajat, majd hozzáadjuk a felaprított hagymát.Közepes lángon a hagymát megpirítjuk (vagy kevés vizet hozzáadva megdinszteljük )
- Amikor a hagyma a vizet elfőtte, lehúzzuk a tűzhelyről, s a fűszerpaprikát hozzáadva alaposan átkeverjük, hogy a paprika is picit megpiruljon.
- Ezután a hagymás-paprikás alaphoz hozzáadjuk a vízből kivett krumplit, s azzal is picit átforgatjuk, hogy a hagymás-paprikás ízt a krumpli magába szívja.
- Majd az egészet annyi vízzel felengedjük, mely éppen ellepi. Sóval, (borssal) babérlevéllel és majoránnával ízesítjük, s puhára főzzük.
A habarás elkészítése
- A tejfölt beletesszük a tálba, villával vagy kicsi habverővel összetörjük.Ezután a lisztet két részletben hozzáadva alaposan elkeverjük benne.
- Amikor a krumpli már megpuhult, egy merőkanál főzőlevet hozzáadunk a tejfölben elkevert liszthez, s alaposan átkeverjük az egészet, hogy a habarás felhíguljon.Majd ugyan ezt megismételjük egy második merőkanál főzővízzel is.
- Ezután a felhígított habarást folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk a krumplihoz.
- Egyet forralunk rajta, hogy a habarás besűrítse a főzeléket, s az ízek összeérjenek benne.
- Az elkészült krumplifőzeléket kevés ecettel megsavanyítjuk.
Praktikus tanácsok a habart krumplifőzelék elkészítéséhez
A krumplifőzelék legfontosabb összetevője a megfelelően kiválasztott krumpli. Ehhez érdemes rendesen megnézni a boltban vagy a piacon, milyen krumplit árulnak.
Az igazán finom krumplifőzelékhez a kereskedelmi forgalomba „B” betűvel jelzett főzőkrumplik a megfelelőek. Ide tartoznak például a rózsa krumpli, a Pannónia, a desirée … krumpli fajták (a piros színnel írt krumplifajták mind jók a csatolt képen).
Fontos! A felaprított krumplik mérete közel azonos legyen. Lehet a krumpli akár egy centis kocka is, de akár 2 – kettő és fél is, de akkor az összes legyen akkora.
Ha nem egyenletesre vágjuk össze a krumplit, akkor a kisebb darabok szét fognak főni, mire a nagyobbak megfőnek. S az egész főzelék be fog sűrűsödni a tejfölös habarás nélkül is.
Ha pedig el levesszük a krumplit a tűzhelyről idő előtt, hogy a kisebb darabok ne főjenek szét, akkor a nagyobb darabok belseje nyers és kemény marad.
A habart krumplifőzelék fűszerezése
A krumplifőzelék fűszerezés nagyon hasonlít a tökfőzelék illetve a krumplifőzelék receptjében található leíráshoz.
Ami lényeges eltérés, hogy a krumplifőzelék kapor nélkül is finom. De aki szereti, tehet bele a fenti fűszerek mellé vagy helyett nem csak kaprot, hanem oregánót vagy kakukkfüvet is.
Fontos! Összesen ne legyen benne 2 evőkanálnál több zöldfűszer. Tehát tehetünk a majoránna helyett vagy mellett még egy zöldfűszert a krumpli mellé, de akkor kevesebb majoránna kerüljön a főzővízbe.
Az is hasonló a krumplifőzelék és a tökfőzelék elkészítésében, hogy nem mindenki tesz fűszerpaprikát bele a pirított hagyma mellé..
A tejfölös krumplilevessel való hasonlóság a tejfölös habarás kapcsán kerül előtérbe (meg persze a hasonló alapanyagok miatt). Az eltérés abból adódik, hogy a leveshez a krumplit több vízben főzzük meg, s csak a tejfölt magában hígítjuk fel a főzőlével, s nem teszünk bele lisztet.
Mindig nagy dilemma, mennyire legyen savanyú a krumplifőzelék a habarás után.
- Van, aki még a tejfölös habarást is fele annyi tejföllel csinálja, mint ami a fenti receptben szerepel.
- Míg mások simán beletesznek ekkora mennyiségbe 1 evőkanál 10 %-os ecetet a tejfölös habarás mellé.
- De sokan szeretik savanyítani a krumplifőzeléket a balzsamecettel, borecettel vagy valamilyen gyümölcsecettel
(s 1-2 kiskanállal adnak a fenti mennyiséghez, ami egy jó középútnak nevezhető).
Tipp: Ha lisztérzékenyek vagyunk, liszt helyett használhatunk kukoricából vagy krumpliból készült keményítőt, avval is könnyedén be fog sűrűsödni.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján a krumplifőzeléket habarással, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
- Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
- Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.
