Tejfölös krumplifőzelék rántással

Tejfölös krumplifőzelék recept rántással, vöröshagymával, babérlevéllel és fokhagymával, az elkészítés részletes leírásával.

Egy karakteres ízvilágú, laktató főzelék, melyben a kesernyés, a savanykás és az édes ízek is megjelennek.

 

Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a tejfölös krumplifőzeléket rántással. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb és ízletesebb ételt varázsolni belőle.

tejfölös krumplifőzelék rántással

Tejfölös krumplifőzelék recept rántással

A tejfölös krumplifőzelékhez a vöröshagymát és a fokhagymát megpucoljuk. A hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát lereszeljük vagy fokhagymanyomón áttőrjük,
A krumplikat is megpucoljuk, s centis kockákra összevágjuk, s felhasználásig vízbe tesszük.
Ezután a hagymát egy lábosban kevés zsiradékon megpirítjuk, hozzáadjuk az fokhagymát és jól átfogatjuk a hagymás zsírban.
Ezután a lábosban a pirított hagymához hozzáadjuk a burgonyát, s azzal is alaposan átforgatjuk.
Majd felengedjük az egészet annyi vízzel amennyi éppen ellepi a burgonyánkat.
Hozzáadjuk a babérlevelet, a sót, s közepes lángon lefedve addig főzzük, amíg a burgonya megpuhul.
Amikor a krumpli kezd megpuhulni a tejfölt egy tálban összetőrjük, majd két merőkanál főzőlével folyósra hígítjuk.
Ezután paprikás rántást készítünk. Kevés főzőlével lehűtjük, s a krumplihoz adjuk, alaposan elkeverve.
Majd kevergetés közben a felhígított tejfölt is hozzáadjuk a krumplihoz.
Még egyet forralunk az egészen, hogy a főzelék besűrűsödjön, az ízek összeérjenek.
A tejfölös krumplifőzelék hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 20 perc
Főzés idő 25 perc
Összes idő 45 perc
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • 2 literes lábos
  • közepes tál a habarás elkészítéséhez
  • közepes serpenyő a rántás elkészítéséhez

A főzelék hozzávalói
  

  • 1 fej vöröshagyma (nagyobb)
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 70-80 dkg krumpli
  • 1 evőkanál zsír (vagy napraforgóolaj, kókuszzsír)
  • 6-7 dl víz
  • 2-3 db babérlevél
  • 2 kiskanál

A habart rántás elkészítéséhez

  • 2 dl tejföl (egy kis pohár)
  • 1 evőkanál sertészsír (vagy napraforgóolaj, kókuszzsír)
  • 2 evőkanál finomliszt
  • 1 kiskanál fűszerpaprika

A főzelék elkészítése részletesen
 

  • A vöröshagymát és a fokhagymát megpucoljuk.
    A hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát lereszeljük vagy fokhagymanyomón áttőrjük,
  • A krumplikat is megpucoljuk, s centis kockákra összevágjuk.
  • Az előkészítés után a hagymát egy lábosban kevés zsiradékon megpirítjuk.
  • Amikor a hagyma kezd zsemle színűvé válni, a hagymás alapot lehúzzuk a tűzhelyről, s hozzáadjuk az fokhagymát is.
    Jól átfogatjuk az egészet, hogy a fokhagyma is megpiruljon
  • Ezután a lábosban a pirított hagymához hozzáadjuk a burgonyát.
    A azzal is alaposan átforgatjuk, hogya krumpli magába szívja az ízeket.
  • Majd felengedjük annyi vízzel amennyi éppen ellepi a burgonyánkat. Hozzáadjuk a babérlevelet, a sót.
    Közepes lángon lefedve addig főzzük, amíg a burgonya megpuhul.

Habart rántás készítése

  • Amikor a krumpli kezd megpuhulni a tejfölt egy közepes tálban összetőrjük, s két lépésben 2 merőkanál főzőlével folyóssá higítjuk
  • Ezután a lisztet közepes lángon elkezdjük a zsírban megpirítani egy serpenyőben.
  • Amikor a liszt kezd sötétedni, lehúzzuk a rántást a tűzről, hozzáadjuk a fűszerpaprikát.
    S alaposan elkeverjük a paprikát a rántásban, hogy a paprika is megpiruljon (besötétedjen)
  • Kevés főzőlével lehűtjük a rántást, hogy a fűszerpaprika meg ne égjen.
    Majd az elkészült rántást hozzáadjuk a krumplihoz, alaposan elkeverve benne.
  • Ezután a korábban felhígított tejfölt is hozzáadjuk a krumplihoz, flyamatos kevergetés mellett.
  • Még egyet forralunk az egészen, hogy a rántás besűrítse a főzeléket, s az ízek összeérjenek benne.

Tippek a tejfölös krumplifőzelék elkészítéséhez

Minden krumplifőzelék legfontosabb összetevője a megfelelően kiválasztott krumpli. Ehhez érdemes rendesen megnézni a boltban vagy a piacon, milyen krumplit árulnak.

Az igazán finom krumplifőzelékhez a kereskedelmi forgalomba „B” betűvel jelzett főzőkrumplik a megfelelőek. Ide tartoznak például a rózsa krumpli, a Pannónia, a desirée … krumpli fajták (a piros színnel írt krumplifajták mind jók a csatolt képen).

Fontos! A felaprított krumplik mérete közel azonos legyen. Lehet a krumpli akár egy centis kocka is, de akár 2 – kettő és fél is, de akkor az összes legyen akkora.

Ha nem egyenletesre vágjuk össze a krumplit, akkor a kisebb darabok szét fognak főni, mire a nagyobbak megfőnek. S az egész főzelék be fog sűrűsödni a tejfölös habarás nélkül is.

Ha pedig levesszük a krumplit a tűzhelyről idő előtt, hogy a kisebb darabok ne főjenek szét, akkor a nagyobb darabok belseje nyers és kemény  marad.

 

A tejfölös krumplifőzelék fűszerezése és savanyítása

A krumplifőzelék fűszerezés nagyon hasonlít a tökfőzelék illetve a krumplileves receptjében található leíráshoz.

Ami lényeges eltérés, hogy a krumplifőzelék kapor nélkül is finom. De aki szereti, tehet bele nem csak kaprot, hanem akár oregánót, majoránnát vagy kakukkfüvet is.

Fontos! Ne tegyünk ekkora mennyiségű krumplihoz 2 evőkanálnál több fűszert összességében.

Aki savanykásan szereti a krumplifőzeléket, az a rántás hozzáadása után tehet a főzelékbe egy kiskanál 10 %-os ecetet.

 

Tipp: Ha gluténérzékenyek vagyunk, elkészíthetjük a rántást akár rizsliszttel vagy zabliszttel is.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a tejfölös krumplifőzeléket rántással, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a tejfölös krumplifőzelékhez!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recept értékelése