Zöldbabfőzelék habarással

Zöldbabfőzelék habarással hagymával, fokhagymával, babérlevéllel, tejföllel, az elkészítés lépéseinek pontos leírásával.

Mely egy tartalmas, fehérjében és ízekben gazdag, könnyű s mégis laktató, népszerű főzelék, s akár télen is be tudja csempészni a nyár ízvilágát az otthonunkba.

 

Először megnézzük azt, hogyan lehet egyszerűen elkészíteni a zöldbabfőzeléket. S közben azt is megnézzük, mik azok az apró fogások, amire mindenképpen érdemes odafigyelni.

zöldbabfőzelék habarással

Zöldbabfőzelék recept habarással

A zöldbabfőzelékhez egy lábosban a finomra vágott hagymát olajon és kevés vízen megdinszteljük.
Amikor már kezd üvegesedni a hagyma, lehúzzuk a tűzhelyről, s hozzáadjuk a fokhagymát is, s hagyjuk, hogy picit az is megpiruljon.
Ezután hozzáadjuk a felaprított zöldborsót, felengedjük az egészet annyi vízzel, ami ellepi, majd megsózzuk, s lefedve durván 20 perc alatt puhára főzzük.
Amikor a zöldbab kezd megpuhulni tejfölös habarást készítünk, amit 1-2 merőkanál főzőlével felhígítunk. Majd folyamatos kevergetés közben hozzáadjuk a megfőtt zöldbabhoz.
A végén kevés ecettel picit még savanyítunk az elkészült zöldbabfőzeléken, majd cukrot hozzáadva elsimítjuk az ízeket.
A habarással készült zöldbabfőzelék hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 10 perc
Főzés idő 30 perc
Összes idő 40 perc
Tálalás 4 főre

Equipment

  • 2 literes lábos
  • fokhagymanyomó vagy reszelő
  • hőálló tál a habarás elkészítéséhez

Ingredients
  

  • 60-70 dkg zöldbab (lehet zöldhüvelyű is)
  • 1 fej vöröshagyma (közepes)
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 6-7 dl víz
  • 1 kiskanál
  • 2-3 db babérlevél

A habarás elkészítéséhez

  • 2-3 dl tejföl
  • 1-2 evőkanál finomliszt
  • 1 evőkanál ecet (lehet bazsamecet is)
  • 1 evőkanál cukor

Instructions
 

  • A vöröshagymát és a fokhagymát megpucoljuk.
    A hagymát apróra összevágjuk, a fokhagymát lereszeljük, vagy fokhagymanyomón áttőrjük,
  • A friss zöldbabot alaposan megmossuk, majd lecsepegtetjük.
    A hüvelyek két végét levágjuk, s a hüvelyeket nagyjából 2 centis darabokra felaprítjuk úgy, hogy a babkezdeményeket ne vágjuk ketté.
    A fagyasztott babot a főzés előtt forró vízben felengedjük.
  • Ezután egy lábosban a finomra vágott hagymát olajon és kevés vízen megdinszteljük.
  • Amikor már kezd a hagyma üvegesedni, lehúzzuk a tűzhelyről, s hozzáadjuk a fokhagymát is, s hagyjuk, hogy picit az is megpiruljon.
    (Akkor találtuk el jól a víz mennyiségét, ha a hagyma mellől a víz pont akkorra tűnik el, amikor már kezd üvegesedni, s a fokhagyma könnyen megpirul.)
  • Ezután hozzáadjuk a felaprított zöldbabot, felengedjük annyi vízzel, ami ellepi, majd sózzuk, s lefedve durván 20 perc alatt puhára főzzük.

A habarás elkészítése

  • Amikor a zöldbab kezd megpuhulni tejfölben a lisztet alaposan (csomómentesen) elkeverjük.
  • Ezután hozzáadunk 1-2 merőkanál főzőlevet, s alaposan elkeverjük tejföllel, felhígítjuk azt.
  • Majd folyamatos kevergetés közben hozzáadjuk a megfőtt zöldbabhoz.
  • A végén kevés ecettel picit még savanyítunk az elkészült zöldbabfőzeléken.
    Végül cukrot hozzáadva elsimítjuk az ízeket.

Gyakorlatias tippek a habart zöldbabfőzelék elkészítéséhez

A zöldbabfőzelék eredetileg sárga hüvelyű, úgynevezett vajbab félérett hüvelyéből készült idehaza.

Amióta a zöld hüvelyű bab is egyre több fele megjelent idehaza, abból is szokás készíteni zöldbabfőzeléket. Egy picikét más ízvilágú főzeléket eredményez, de a változatossághoz ez is hozzájárulhat.

Ami még hazai szemmel fura lehet, hogy a zöldhüvelyű bab sok esetben hosszabb darabokban teszik el. Érdemes ezeket a nagyobb darabokat kisebb részekre szétvágni a főzelékhez.

Fontos! Ha mirelit zöldbaból készítjük ez a zöldbabfőzeléket, akkor fontos megnézni, hogy előfőzött-e. Mert ha igen, akkor a bab nagyon gyorsan megfő.

Éppen ezért a víz felforralása után érdemes egyből a habarást előkészíteni.

 

Habart zöldbabfőzelék változatok

A zöldbabfőzeléknek sokféle változata van, s ezek ugyan hasonlítanak egymásra abban, hogy a zöldbabot simán megfőzik, s behabarják, de vannak érdemi eltérések is.

  • Sokan szeretik a főzelékeket paprikásan, s éppen ezért az elején a fokhagyma mellé pirospaprikát is tesznek.
  • Mások a fokhagymát lehagyják a főzelékből, amitől kevésbé lesz karakteres a főzelék íze, de a paprika ezen tud segíteni.
  • Aki nem szereti a kesernyés ízeket, az a babérlevelet hagyhatja el, habár a bab ízét a babérlevél emeli ki igazán (gondoljunk a bablevesre és a babgulyásra)
  • Babér levél helyett vagy mellett szokás a zöldbabot kevés frissen vágott kaporral együtt megfőzni.
  • Van, aki a zöldbabfőzelékbe kevés (csípős) paprikakrémet is tesz (a főzőlébe).

A másik fontos kérdés, hogy a zöldbabfőzelékben mi domináljon.

  • A fenti recept alapvetően egy könnyed, már-már leveses főzeléket eredményez.
  • Ha egy sűrűbb zöldbabfőzeléket szeretnénk, a habarás lehet másfélszer ennyi is.
  • Ha viszont a zöldbabot szeretnénk, hogy domináljon benne, a behabarás előtt a főzőlevet picit el is főzhetjük.

Ha lisztérzékenyek vagyunk, liszt helyett használhatunk kukoricából vagy krumpliból készült keményítőt is a habaráshoz, avval is könnyedén be fog sűrűsödni a zöldbabfőzelék.

A klasszikus zöldbabfőzelék magában is nagyon finom, de ehetünk hozzá kolbászt, fasírtot, sült virslit, pörköltöt, tükörtojást vagy akár bundáskenyeret is.

 

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a zöldbabfőzeléket habarással, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a habart zöldbabfőzelékhez!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recept értékelése