Ecetes-tejfölös krumplifőzelék recept majoránnával, babérlevéllel és sóval, az elkészítés részletes leírásával.
Mely egy laktató, kellemesen édes és savanykás főzelék, s ami még a gyomor savasságát is képes beszabályozni.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni az ecetes-tejfölös krumplifőzeléket. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb és ízletesebb ételt varázsolni belőle.
Ecetes-tejfölös krumplifőzelék recept
Eszközök
- 2 literes lábos
- egy kisebb tál (a habarás elkészítéséhez)
A főzelék hozzávalói
- 70-80 dkg krumpli
- 5-6 dl víz (körülbelül)
- 1-2 kiskanál só
- 2-3 babérlevél
- 1 evőkanál majoránna
A tejfölös habarás elkészítéséhez
- 2 dl tejföl (egy kis pohár)
- 2 evőkanál finomliszt (csapott)
- 1-2 kiskanál ecet
A főzelék elkészítése részletesen
- A krumplikat megpucoljuk, s centis kockákra összevágjuk.
- A felaprított krumplit fazékba tesszük, felengedjük annyi vízzel hogy jól ellepje.Majoránnával, babérlevéllel és sóval ízesítjük. Forrástól számított 10-15 perc alatt puhára főzzük a krumplit.
- Amikor a krumpli már majdnem megfőtt, a tejfölt és a lisztet összekeverjük egy kis tálban csomómentesen.2 merőkanál főzőlét hozzákeverve folyóssá tesszük, majd hozzáadjuk a megfőtt krumplihoz.
- Még egyet forralunk az egészen, hogy a habarás besűrítse a főzeléket, s az ízek összeérjenek benne.
- Amikor a krumplifőzelék elkészült 1-2 kiskanál ecetet adunk hozzá, az egészet még egyszer alaposan átkeverjük, hogy a végső savanyúságát a főzelék elérje.
Gyakorlatias tanácsok az ecetes-tejfölös krumplifőzelék elkészítéséhez
Minden krumplifőzelék legfontosabb összetevője a megfelelően kiválasztott krumpli. Ehhez érdemes rendesen megnézni a boltban vagy a piacon, milyen krumplit árulnak.
Az igazán finom krumplifőzelékhez a kereskedelmi forgalomba „B” betűvel jelzett főzőkrumplik a megfelelőek. Ide tartoznak például a rózsa krumpli, a Pannónia, a desirée … krumpli fajták (a piros színnel írt krumplifajták mind jók a csatolt képen).
Fontos! A felaprított krumplik mérete közel azonos legyen. Lehet a krumpli akár egy centis kocka is, de akár 2 – kettő és fél is, de akkor az összes legyen akkora.
Ha nem egyenletesre vágjuk össze a krumplit, akkor a kisebb darabok szét fognak főni, mire a nagyobbak megfőnek. S az egész főzelék be fog sűrűsödni a tejfölös habarás nélkül is.
Ha pedig levesszük a krumplit a tűzhelyről idő előtt, hogy a kisebb darabok ne főjenek szét, akkor a nagyobb darabok belseje nyers és kemény marad.
Az ecetes-tejfölös krumplifőzelék fűszerezése
A krumplifőzelék fűszerezés nagyon hasonlít a tökfőzelék illetve a krumplileves receptjében található leíráshoz.
Ami lényeges eltérés, hogy a krumplifőzelék kapor nélkül is finom. De aki szereti, tehet bele nem csak kaprot, hanem oregánót vagy kakukkfüvet is.
Fontos! Összesen ne legyen benne 2 evőkanálnál több zöldfűszer. Tehát tehetünk a majoránna mellé még egy zöldfűszert a krumplifőzelékbe, de akkor kevesebb majoránna kerüljön a főzővízbe.
Az is hasonló a krumplifőzelék és a tökfőzelék elkészítésébe, hogy nem mindenki tesz fűszerpaprikát hozzá.
Amikor paprikásan készítjük el a krumplifőzeléket, akkor a paprikát a főzés kezdetekor olajon megfuttatjuk, majd a paprikás zsiradékban a krumplit átforgatjuk, hogy a krumpli a paprikás ízvilágot magába szívja.
Majd ezek után öntjük fel az egészet vízzel, s kezdjük el megfőzni a krumplit.
A tejfölös krumplilevessel való hasonlóság a tejfölös habarás kapcsán kerül előtérbe (meg persze a hasonló alapanyagok miatt). A lényeges eltérés a habarás és a folyadék arányában van. Mert a leveshez a krumplit eleve több vízben főzzük meg.
A végső savanyításhoz használhatunk hétköznapi 10 %-os ecetet. De ha valami különlegesebb ízre vágyunk, használhatunk borecetet, balzsamecetet, de akár valamilyen gyümölcsecetet is.
Tipp: Ha lisztérzékenyek vagyunk, liszt helyett használhatunk kukoricából vagy krumpliból készült keményítőt is a habarás elkészítéséhez. Avval is könnyedén be fog sűrűsödni.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján az ecetes-tejfölös krumplifőzeléket, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
- Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
- Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.
