Tökfőzelék recept liszt nélkül tejjel, vajjal, tejföllel, kaporral, hagymával, sóval és keményítővel, az elkészítés részletes leírásával.
Mely egy megosztó étel, és sokan nem szeretik, holott lehet nagyon finom is. Főleg akkor, ha az elkészítéséhez nem használunk túl sok vizet (és rántást), illetve nem főzzük szét a tököt a túl hosszú főzéssel.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a tökfőzeléket liszt nélkül. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Tökfőzelék recept liszt nélkül
Eszközök
- 2 literes lábos
- tökgyalu
A főzelék hozzávalói
- 1 fej vöröshagyma
- 1 csokor kapor
- 1 kg főzőtök
- 3-5 dkg vaj
- 1 kiskanál fűszerpaprika
- 4 dl tej
- 1 evőkanál só (csapott)
- 1 csipet fehérbors
A habaráshoz
- 2-3 dl tejföl
- 1 evőkanála keményítő (kukorica vagy krumpli)
A főzelék elkészítése részletesen
- A hagymát megpucoljuk, kis kockákra vágjuk, vagy darálón összeaprítjuk.
- A kaprot megmossuk, s vastag szárát kihagyva az egészet vékonyra felaprítjuk.
- Ha egész tököt használunk, azt meghámozzuk, a magját kanállal kikaparjuk, s tökgyalun legyaluljuk.Ha fagyasztott tököt használunk kézmeleg vízben felengedjük, majd leöntjük róla a vizet.
A tökfőzelék elkészítése
- A lábosban a felaprított hagymát vajon elkezdjük párolni (kevés víz hozzáadásával).
- Amikor a hagyma üvegessé vált, a lábost lehúzzuk a tűzhelyről, hozzáadjuk a fűszerpaprikát és a felaprított kapor felét. Néhányszor átkeverjük, hogy picit megpiruljanak.
- Ezután hozzáadjuk a legyalult tököt, egyszer átkeverjük a hagymás-vajas alappal, majd tejjel felengedjük az egészet.Sóval, borssal ízesítjük. Felforraljuk, majd a tűzhelyet visszavéve takarékon puhára főzzük a tököt.
A habarás elkészítése liszt nélkül
- Amikor a a tök összeesett és megpuhult (maximum 10-15 perc alatt), a tejfölt és a keményítőt összekeverjük csomómentesen egy hőálló tálban.
- Ezután a habarást 2 merőkanál főzőlével alaposan elkeverjük, hogy folyóssá váljon az egész.Majd hozzáadjuk a habarást a megfőtt tökhöz folyamatos kevergetés közben.
- Végül hozzáadjuk az apróra vágott kapor második felét is a tökfőzelékhez, alaposan elkeverjük, s még egy utolsót forralunk rajta
- Amikor a habarás besűrítette a tökfőzeléket, lehúzzuk a tűzhelyről, s már tálalhatjuk is.
Gyakorlatias tanácsok a tejes tökfőzelék elkészítéséhez
A tökfőzelék elkészítése kapcsán a legfontosabb, hogy a tökfőzelék, hasonlóan a krumplipüréhez, minőségi alapanyagoktól finom igazán:
- A tökfőzelékhez a hagymát nem szabad lepirítani olajon vagy zsíron, mert maga a tök ha ezek ízét magába szívja, elveszti a könnyed zöldséges ízét.
- Érdemes a tökfőzeléket zsírosabb tejjel készíteni, mert a zsíros tej egy extra ízt fog adni neki.
- S nem szabad kispórolni a kaprot sem. Sőt, ha nagyon fás (öreg) a kapor, ami a boltban vagy a piacon kapható, inkább két csomaggal vegyünk belőle, és ténylegesen csak a lágy részeket tegyük bele a tökfőzelékbe.
Tipp: Ha a tökfőzeléket nem friss tökből készítjük el, akkor az előre legyalult tök kiolvasztását ne forró vízzel csináljuk. Mert a tök hő hatására nagyon könnyen összeesik (s kimegy belőle az íze).
Inkább legyen a kiolvasztott tök picit kemény, merev, mint hogy az ízanyagok a lefolyóban kössenek ki a főzőlé helyett.
Tökfőzelék változatok
A habarás a keményítővel is könnyedén el fog készülni, mivel a lisztes habarásban a liszt keményítőtartalma okozza a sűrű állag kialakulását.
Fontos odafigyelni a fűszerezésre. A tökfőzelék nem igazán bírja az erős fűszereket, ezért szerepel fehérbors a receptben. S ezért nem szokás bele erős vagy csípős fűszereket tenni.
Éppen ezért ha paprikás alapot készítünk a tökfőzeléknek, azt is édes-nemes fűszerpaprikával készítsük el, s ne valamilyen csípős változattal
De sokan nem is szeretik a tökfőzeléket paprikásan. Aminek következtében a főzelék színe picit sápadt lesz, de a végeredmény így is nagyon finom lesz.
A másik kérdéses hozzávaló a fokhagyma. Valaki szerint nem való bele, míg mások szerint anélkül nem az igazi.
Aki tesz bele fokhagymát, az a fenti mennyiségbe 1-2 gerezdet pucol meg, s tőr bele az elején, amikor a kaprot és a fűszerpaprikát hozzátesszük a megpirított hagymához .
Az elkészült tökfőzelék önmagában is finom (kenyérrel), de ehetünk hozzá fasírtot, egy finom pörköltet, vagy sült kolbászt, sült virslit esetleg főtt debrecenit.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján a tökfőzeléket liszt nélkül, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
- Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
- Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.
