Tökfőzelék fagyasztott tökből

Tökfőzelék receptje fagyasztott tökből, kaporral, hagymával, vajjal, tejjel, tejföllel, sóval és fűszerpaprikával az elkészítés részletes leírásával.

Mely tele van rostokkal, vitaminokkal és nyomelemekkel, s nem mellékesen még laktató is. S pár apróságra figyelve még ínycsiklandozó is lehet

 

Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a tökfőzeléket fagyasztott tökből. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

tökfőzelék fagyasztott tökből

Tökfőzelék elkészítése fagyasztott tökből

A tökfőzelék elkészítéséhez a hagymát megpucoljuk, a kaprot megmossuk, s mind a kettőt felvágjuk apróra.
A fagyasztott tököt langyos vízben kiengedjük, majd miután a tök felengedett, a vizet leöntjük róla.
A hagymát megfuttatjuk vajon. S amikor már kezd megpirulni, a tűzhelyről lehúzva hozzáadjuk a kapor felét és a fűszerpaprikát, és alaposan átkeverve kicsit megpirítjuk azt is.
Hozzáadjuk a felengedett tököt, átkeverjük, majd felengedjük tejjel és vízzel. Sóval, borssal ízesítjük, s felforralás után negyed óra alatt puhára főzzük.
Amikor a tök megpuhult, tejfölösen behabarjuk, hozzáadjuk a kapor második részét, s egyet még forralunk rajta, hogy a töhfőzelék besűrűsödjön.
A tökfőzelék hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 10 perc
Főzés idő 10 perc
Összes idő 20 perc
Tálalás 4 főre

Equipment

  • 2 literes lábos

Ingredients
  

  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 csokor kapor
  • 1 kg fagyasztott gyalult tök
  • 3 dkg vaj
  • 1 teáskanál fűszerpaprika (elhagyható)
  • 2 dl tej
  • 2 dl víz
  • 1 evőkanál
  • 1 csipet őrölt (fehér)bors
  • 2 dl tejföl
  • 2-3 evőkanál finomliszt

Instructions
 

  • A hagymát megpucoljuk, kis kockákra vágjuk.
  • A kaprot megmossuk, s vastag szárát kihagyva az egészet vékonyra felaprítjuk.
  • A fagyasztott tököt kézmeleg vízben felengedjük, majd a vizet leöntjük róla.

A tökfőzelék elkészítése

  • A lábosban a felaprított hagymát vajon elkezdjük párolni (kevés víz hozzáadásával).
  • Amikor a hagyma üvegessé vált, a lábost lehúzzuk a tűzhelyről, hozzáadjuk a fűszerpaprikát és az összevágott kapor felét.
    Néhányszor átkeverjük az egészet, hogy picit megpiruljanak.
  • Ezután hozzáadjuk a felengedett tököt, egyszer átkeverjük a hagymás-vajas alappal, hogy egyenletesen elkeveredjen.
  • Ezután sóval, fehérborssal ízesítjük, a tejet és a vizet adunk hozzá, majd felforraljuk, s takarékon a tököt puhára főzzük főzzük.

A tökfőzelék behabarása

  • Amikor a a tök megpuhult (maximum 10 perc alatt), a tejfölt és a lisztet összekeverjük csomómentesen.
  • Ezután a habarást 2 merőkanál főzőlével felhígítjuk.
    Majd hozzáadjuk a megfőtt tökhöz folyamatos kevergetés közben.
  • Végül hozzáadjuk a kapor második felét is, egyet forralunk rajta, hogy habarás besűrítse a főzeléket.
  • Az elkészült tökfőzeléket ezután tálakba szedjük, s már tálalhatjuk is.

Gyakorlatias tanácsok a tökfőzelék elkészítéséhez fagyasztott tökből

A tökfőzelék elkészítése kapcsán a legfontosabb tudnivaló, hogy a fagyasztott tök szerkezete a többi zöldséghez képest nagyon érzékeny a fagyasztásra.

Éppen ezért nem szabad túl sokáig főzni, 5-10 perc főzés bőségesen elegendő, ha nem akarjuk szétfőzni a fagyasztott gyalult tököt.

Másrészt az elkészítés során van pár dolog, amire érdemes odafigyelni, mert tök íze nem igazán érezhető más intenzív íz mellet:

  • A tökfőzelékhez a hagymát nem szabad lepirítani olajon vagy zsíron.
  • Nem szabad a főzőléből kispórolni a tejet, mert attól lesz a töknek igazán lágy az íze.
    Sőt, van aki csak tejben főzi meg a tököt, amitől a tökfőzelék még finomabb lesz.

Tökfőzelék változatok fagyasztott tökből

Amit még fontos tudni, hogy a tökfőzelék elkészítésének 2×2 alap változata van, ami két összetevő használatához kapcsolódik.

Az első kérdéses hozzávaló a fűszerpaprika. Aki tesz bele, annak a főzeléke narancsos színű.
Aki nem használ fűszerpaprikát a tökfőzelékbe, annak sápadt színű lesz a végeredmény, de úgy is nagyon finom.

 

A másik kérdéses hozzávaló a fokhagyma. Valaki szerint nem való bele, míg mások szerint anélkül nem az igazi.
Aki tesz bele fokhagymát, az a fenti mennyiségbe 1-2 gerezdet pucol meg, s tőr bele az elején, amikor a kaprot és a fűszerpaprikát hozzátesszük a  megpirított hagymához.

S van egy harmadik hozzávaló, ami növelheti a változatosságot: a bors. Sokan nem szeretik az intenzíven borsos ízeket, ezért is szerepel a receptben fehérbors. Annak az íze nem annyira karakteres, de segít kiemelni a tökfőzelék ízeit.

Tipp: Ha lisztérzékenyek vagyunk, liszt helyett használhatunk kukoricából vagy krumpliból készült keményítőt is a habarás elkészítéséhez, avval is könnyedén be fog sűrűsödni.

Tipp: Ha nem lelkesedünk a savanykás ízvilágért, a habaráshoz tejföl helyett tejet is használhatunk.

 

Ha viszont szeretjük a savanykás ízeket, a kefires habarás, vagy egy kiskanál ecettel tovább savanyíthatunk rajta.

Az elkészült kapros tökfőzelék önmagában is finom (kenyérrel), de ehetünk hozzá fasírtot, egy finom sertéspörköltet, vagy sült kolbászt, sült virslit esetleg főtt debrecenit.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a tökfőzeléket fagyasztott tökből, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a tökfőzelékhez!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recept értékelése