Klasszikus tökfőzelék

Klasszikus tökfőzelék recept hagymával, fokhagymával, kaporral, tejjel, sóval és tejfölös habarással, az elkészítés részletes leírásával.

Mely egy könnyed és ízletes étel, habár a túl erős fűszerezéssel vagy a tök szétfőzésével nagyon el lehet rontani.

 

Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a klasszikus tökfőzeléket. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

klasszikus tökfőzelék

Klasszikus tökfőzelék recept

A klasszikus tökfőzelékhez a hagymát és a fokhagymát megpucoljuk. A hagymát apróra összevágjuk, a fokhagymát lereszeljük, vagy fokhagymanyomón áttőrjük,
Olajat hevítünk egy lábasban, és az aprított hagymát beleszórjuk. Pár percig pirítjuk, majd hozzá tesszük az áttört fokhagymát is.
Ezután a legyalult tököt hozzátesszük, nagy adag aprított friss kaporral.
6 percig pároljuk időnként megkeverve tököt fedő alatt, majd sózzuk, borsozzuk, és felöntjük tejjel. Még további 4 percig forraljuk kis lángon.
Amikor felforrt a leve, kiveszünk egy merőkanállal a levéből, és kikeverjük a tejföllel, a pirospaprikával és a liszttel.
Majd folyamatos kevergetés mellett visszaöntjük a lábasba.
Végül hozzáadjuk az ecetet is, felforraljuk a főzeléket.
A klasszikus tökfőzelék hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 10 perc
Főzés idő 10 perc
Összes idő 20 perc
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • 2 literes lábos
  • tökgyalu
  • fokhagymanyomó vagy reszelő

A főzelék hozzávalói
  

  • 3 evőkanál vaj
  • 32 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kg főzőtök
  • 1 csokor kapor
  • 1 kiskanál
  • 2-3 csipet őrölt fehérbors
  • 4 dl tej (2 közepes bögre)

A habarás elkészítéséhez

  • 2 dl tejföl (egy kis pohár)
  • 2 evőkanál finomliszt
  • 1-2 evőkanál ecet

A főzelék elkészítése részletesen
 

  • A friss tököt megpucoljuk, félbevágjuk, kimagozzuk, s legyaluljuk tökgyalun.
    A fagyasztott tököt hideg vízben felengedjük.
  • A klasszikus tökfőzelékhez a hagymát és a fokhagymát megpucoljuk, majd lereszeljük őket,
  • A kaprot alaposan megmossuk, a vékony részeket leszedjük a fás szárról, majd késsel picit apróbbra vágjuk.
  • Olajat hevítünk egy lábasban, s amikor már meleg, a lereszelt hagymát beleszórjuk.
    Pár percig pirítjuk, majd hozzá tesszük a fokhagymát is.
  • Amikor a fokhagyma illata megjelent, a legyalult tököt hozzátesszük a hagymás alaphoz, nagy adag aprított friss kaporral.
  • 6 percig pároljuk időnként megkeverve tököt fedő alatt, majd sózzuk, borsozzuk, és felöntjük tejjel. Még további 4 percig forraljuk kis lángon.

Habarás késztése

  • Míg a tejben fő a tök, a tejfölt beletesszük a tálba. Hozzáadjuk a lisztet és a pirospaprikát, s alaposan elkeverjük csomómentesre.
  • Amikor felforrt a tejes főzőlé, kiveszünk egy merőkanállal belőle, és alaposan elkeverjük a habarással.
  • Majd folyamatos kevergetés mellett a felhigított habarást hozzáöntjük a lábas tartalmához.
  • Amikor a tök megpuhult s a rántástól a főzelék besűrűsödött, megkóstoljuk a főzeléket. Függően attól mennyire szeretjük a tökfőzeléket savanyúan 1-2 kiskanál ecetet adhatunk hozzá.
  • Végül felforraljuk még egyet a főzeléken, hogy az ecetet egyenletesebben el tudjuk keverni.

Gyakorlatias tanácsok a klasszikus tökfőzelék elkészítéséhez

A klasszikus tökfőzelék elkészítése kapcsán a legfontosabb, hogy a tökfőzelék, hasonlóan a krumplipüréhez, minőségi alapanyagoktól finom igazán:

  • A tökfőzelékhez a hagymát nem szabad lepirítani olajon vagy zsíron, mert maga a tök ha ezek ízét magába szívja, elveszti a könnyed zöldséges ízét.
  • Érdemes a tökfőzeléket zsírosabb tejjel készíteni, mert a zsíros tej egy extra ízt fog adni neki.
  • S nem szabad kispórolni a kaprot sem. Sőt, ha nagyon fás (öreg) a kapor, ami a boltban vagy a piacon kapható, inkább két csomaggal vegyünk belőle, és ténylegesen csak a lágy részeket tegyük bele a tökfőzelékbe.

Tipp: Ha a tökfőzeléket nem friss tökből készítjük el, akkor az előre legyalult tök kiolvasztását ne forró vízzel csináljuk. Mert a tök hő hatására nagyon könnyen összeesik (s kimegy belőle az íze).

Inkább legyen a kiolvasztott tök picit kemény, merev, mint hogy az ízanyagok a lefolyóban kössenek ki a főzőlé helyett.

Tökfőzelék változatok

Amit még fontos tudni, hogy a tökfőzelék elkészítésének 2×2 alap változata van, ami két összetevő használatához kapcsolódik.

Az egyik kérdéses hozzávaló a fűszerpaprika. Aki tesz bele, annak a főzeléke narancsos színű.
Aki nem használ fűszerpaprikát a tökfőzelékbe, annak sápadt színű lesz a végeredmény, de úgy is nagyon finom.

 

A másik kérdéses hozzávaló a fokhagyma. Valaki szerint nem való bele, míg mások szerint anélkül nem az igazi.
Aki tesz bele fokhagymát, az a fenti mennyiségbe 1-2 gerezdet pucol meg, s tőr bele az elején, amikor a kaprot és a fűszerpaprikát hozzátesszük a  megpirított hagymához.

A következő fontos kérdés az erős és csípős ízek, amit a tök lágy ízvilágához nem igazán passzol. Ezért is szerepel fehérbors, és nem fekete. S pont ezért nem túl jó ötlet az sem, hogy csípős paprikával behabarjuk a tökfőzeléket.

Tipp: Ha lisztérzékenyek vagyunk, liszt helyett használhatunk a habaráshoz kukoricából vagy krumpliból készült keményítőt, avval is könnyedén be fog sűrűsödni a tökfőzelék.

Tipp2: A tökfőzelék nem igazán bírja az erős fűszereket, de kevés őrölt fehér- vagy tarkabors ízletesebbé teheti a végeredményt.

 

Az elkészült tökfőzelék önmagában is finom (kenyérrel), de ehetünk hozzá fasírtot, egy finom pörköltet, vagy sült kolbászt, sült virslit esetleg főtt debrecenit.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a tökfőzeléket tejjel, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a klasszikus tökfőzelékhez!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recept értékelése