Kapros tökfőzelék készítése mirelitből hagymával, vajjal, tejjel, tejföllel, sóval és fűszerpaprikával a lépések pontos leírásával.
Valaki rajong érte, míg mások ki nem állhatják, de attól még tele van rostokkal, vitaminokkal és nyomelemekkel, s nem mellékesen még laktató is.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a kapros tökfőzeléket mirelitből. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle
Kapros tökfőzelék elkészítése mirelitből
Equipment
- 2 literes lábos
Ingredients
- 1 kg mirelit gyalult tök
- 1 fej vöröshagyma (közepes)
- 1-2 csokor kapor
- 3 dkg vaj
- 1 teáskanál fűszerpaprika
- 1 dl tej
- 2 dl víz
- 1 evőkanál só
- 1 csipet őrölt (fehér)bors
A tejfölös habaráshoz
- 2 dl tejföl (egy kis pohár)
- 2 evőkanál finomliszt
Instructions
- A mirelit tököt kézmeleg vízben felengedjük, majd a vizet leöntjük róla.
- A hagymát megpucoljuk, kis kockákra vágjuk.
- A kaprot megmossuk, s vastag szárát kihagyva az egészet vékonyra felaprítjuk.
A kapros tökfőzelék elkészítése
- A lábosban a felaprított hagymát vajon elkezdjük párolni (kevés víz hozzáadásával).
- Amikor a hagyma üvegessé vált, a lábost lehúzzuk a tűzhelyről, hozzáadjuk a fűszerpaprikát és az összevágott kapor felét. Néhányszor átkeverjük az egészet, hogy picit megpiruljanak.
- Ezután hozzáadjuk a felengedett tököt, egyszer átkeverjük a hagymás-vajas alappal, hogy egyenletesen elkeveredjen a tökkel.
- Ezután sóval, fehérborssal ízesítjük, a tejet és a vizet adunk hozzá, majd felforraljuk, s takarékon a tököt puhára főzzük főzzük.
A kapros tökfőzelék behabarása
- Amikor a a tök megpuhult (maximum 10 perc alatt), a tejfölt és a lisztet összekeverjük csomómentesen.
- Ezután a habarást 2 merőkanál főzőlével felhígítjuk.Majd hozzáadjuk a megfőtt tökhöz folyamatos kevergetés közben.
- Végül hozzáadjuk a kapor második felét is, egyet forralunk még rajta, hogy habarás besűrítse a főzeléket.
- Az elkészült kapros tökfőzeléket ezután tálakba szedjük, s már tálalhatjuk is.
.
Gyakorlatias tanácsok a tökfőzelék elkészítéséhez mirelit tökből
A kapros tökfőzelék elkészítése kapcsán a legfontosabb tudnivaló, hogy a főzőtök szerkezete a többi zöldséghez képest nagyon érzékeny a fagyasztásra.
Éppen ezért nem szabad túl sokáig főzni, 5-10 perc főzés bőségesen elegendő, ha nem akarjuk szétfőzni a mirelit gyalult tököt.
Tipp: Inkább legyen a kiolvasztott tök picit kemény, merev, mint hogy az ízanyagok a lefolyóban kössenek ki a főzőlé helyett.
Másrészt az elkészítés során van pár dolog, amire érdemes odafigyelni, mert tök íze nem igazán érezhető más intenzív íz mellet:
- A tökfőzelékhez a hagymát nem szabad lepirítani olajon vagy zsíron, mert maga a tök ha ezek ízét magába szívja, elveszti a könnyed zöldséges ízét.
- Érdemes a tökfőzeléket zsírosabb tejjel készíteni, mert a zsíros tej egy extra ízt fog adni a főzeléknek.
- S nem szabad kispórolni a kaprot sem.
Sőt, ha nagyon fás (öreg) a kapor, ami a boltban vagy a piacon kapható, inkább két csomaggal vegyünk belőle, és ténylegesen csak a lágy részeket tegyük bele a tökfőzelékbe.
Kapros tökfőzelék változatok mirelitből
Amit még fontos tudni, hogy a tökfőzelék elkészítésének 2×2 alap változata van, ami két összetevő használatához kapcsolódik.
Az első kérdéses hozzávaló a fűszerpaprika. Aki tesz bele, annak a főzeléke narancsos színű.
Aki nem használ fűszerpaprikát a tökfőzelékbe, annak sápadt színű lesz a végeredmény, de úgy is nagyon finom.
A másik kérdéses hozzávaló a fokhagyma. Valaki szerint nem való bele, míg mások szerint anélkül nem az igazi.
Aki tesz bele fokhagymát, az a fenti mennyiségbe 1-2 gerezdet pucol meg, s tőr bele az elején, amikor a kaprot és a fűszerpaprikát hozzátesszük a megpirított hagymához.
S van egy harmadik hozzávaló, ami növelheti a változatosságot: a bors. Sokan nem szeretik az intenzíven borsos ízeket, ezért is szerepel a receptben fehérbors. Annak az íze nem annyira karakteres, de segít kiemelni a tökfőzelék ízeit.
Tipp: Ha lisztérzékenyek vagyunk, liszt helyett használhatunk kukoricából vagy krumpliból készült keményítőt is a habarás elkészítéséhez, avval is könnyedén be fog sűrűsödni.
Tipp: Ha nem lelkesedünk a savanykás ízvilágért, a habaráshoz tejföl helyett tejet is használhatunk.
Ha viszont szeretjük a savanykás ízeket, a kefires habarás, vagy egy kiskanál ecettel tovább savanyíthatunk rajta.
Az elkészült kapros tökfőzelék önmagában is finom (kenyérrel), de ehetünk hozzá fasírtot, egy finom sertéspörköltet, vagy sült kolbászt, sült virslit esetleg főtt debrecenit.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján a tökfőzeléket mirelit tökből, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
- Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
- Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.