Kapros tökfőzelék

Kapros tökfőzelék receptje vajjal, hagymával, tejjel vagy tejföllel, sóval és fűszerpaprikával az elkészítés részletes leírásával.

Mely egy igen megosztó főzelék. Valaki rajong érte, míg mások ki nem állhatják. De ez a verzió picit más, lágyabb ízvilágú főzelék. Nem annyira karakteres, mint pirított hagymával készült, karakteres változat.

 

Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a kapros tökfőzeléket, majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

kapros tökfőzelék

A kapros tökfőzelék elkészítése

A kapros tökfőzelék elkészítéséhez a hagymát megpucoljuk, a kaprot megmossuk, s mind a kettőt apróra felvágjuk.
A tököt meghámozzuk, a magokkal teli belsejét kikanalazzuk. Majd a kemény részét legyaluljuk.
A hagymát megfuttatjuk vajon, majd amikor már kezd barulni, a tűzhelyről lehúzva hozzáadjuk a apróra vágott kapor felét és a fűszerpaprikát. Alaposan átkeverve kicsit megpirítjuk őket.
Hozzáadjuk a vajas rántáshoz a legyalult tököt, átkeverjük, majd felengedjük tejjel és vízzel. Sóval, borssal ízesítjük, s felforralás után 10-15 perc alatt puhára főzzük.
Amikor a tök megpuhult, tejfölösen behabarjuk, hozzáadjuk a kapor másik felét, s az egészen még egyet forralunk, hogy a főzelék besűrűsödjön.
A kapros tökfőzelék hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 10 perc
Főzés idő 15 perc
Összes idő 25 perc
Tálalás 4 főre

Equipment

  • 2 literes lábos
  • tökgyalu

Ingredients
  

  • 1 fej vöröshagyma (közepes)
  • 1-2 csokor kapor
  • 3 dkg vaj
  • 1 kg főzőtök
  • 1 kiskanál fűszerpaprika (elhagyható)
  • 2 dl víz
  • 2 dl tej
  • 1 evőkanál
  • 1 csipet fehérbors

A tejfölös habaráshoz

  • 2 dl tejföl (egy kis pohár)
  • 2 evőkanál finomliszt

Instructions
 

  • A vöröshagymát megpucoljuk, kis kockákra vágjuk.
  • A kaprot megmossuk, a vastag száráról a vékonyabb részeket leszedjük, s azokat alaposan késsel összevágjuk.
  • A tököt meghámozzuk, a magját kanállal kikaparjuk, s külső részét tökgyalun legyaluljuk.

A kapros tökfőzelék elkészítése

  • A lábosban a felaprított hagymát vajon elkezdjük párolni (kevés víz hozzáadásával).
  • Amikor a hagyma üvegessé vált, a lábost lehúzzuk a tűzhelyről, hozzáadjuk a fűszerpaprikát és az összevágott kapor felét.
    Majd néhányszor átkeverjük az egészet, hogy picit megpiruljanak.
  • Ezután hozzáadjuk a legyalult tököt, egyszer átkeverjük a hagymás-vajas alappal, hogy egyenletesen elkeveredjen.
  • Ezután sóval, fehérborssal ízesítjük, a tejet és a vizet hozzáadjuk, majd felforraljuk, s takarékon a tököt puhára főzzük főzzük.

A kapros tökfőzelék behabarása

  • Amikor a a tök összeesett és megpuhult (maximum 10-15 perc alatt), a tejfölt és a lisztet összekeverjük csomómentesen.
  • Ezután a habarást 2 merőkanál főzőlével alaposan elkeverjük.
    Majd hozzáadjuk a megfőtt tökhöz folyamatos kevergetés közben.
  • Végül hozzáadjuk a kapor második felét is, egyet forralunk rajta, hogy habarás besűrítse a főzeléket.
  • Az elkészült kapros tökfőzeléket ezután tálakba szedjük, s már tálalhatjuk is, kisebb kapordarabbal díszítve a tetejét.

Tippek és tanácsok a kapros tökfőzelék elkészítéséhez

A kapros tökfőzelék elkészítése kapcsán a legfontosabb, hogy a tökfőzelék, hasonlóan a krumplipüréhez, minőségi alapanyagoktól finom igazán:

Másrészt az elkészítés során van pár dolog, amire érdemes odafigyelni, mert tök íze nem igazán érezhető más intenzív íz mellet:

  • A tökfőzelékhez a hagymát nem szabad lepirítani olajon vagy zsíron, mert maga a tök ha ezek ízét magába szívja, elveszti a könnyed zöldséges ízét.
  • Érdemes a tökfőzeléket zsírosabb tejjel készíteni, mert a zsíros tej egy extra ízt fog adni a főzeléknek.
  • S nem szabad kispórolni a kaprot sem.
    Sőt, ha nagyon fás (öreg) a kapor, ami a boltban vagy a piacon kapható, inkább két csomaggal vegyünk belőle, és ténylegesen csak a lágy részeket tegyük bele a tökfőzelékbe.

A kapros tökfőzelék változatai

Amit még fontos tudni, hogy a tökfőzelék elkészítésének 2×2 alap változata van. Ami két másik összetevő használatához kapcsolódik.

Az első kérdéses hozzávaló a fűszerpaprika. Aki tesz bele, annak a főzeléke narancsos színű.
Aki nem használ fűszerpaprikát a tökfőzelékbe, annak sápadt színű lesz a végeredmény, de úgy is nagyon finom.

A másik kérdéses hozzávaló a fokhagyma. Valaki szerint nem való bele, míg mások szerint anélkül nem az igazi a tökfőzelék.
Aki tesz bele fokhagymát, az a fenti mennyiségbe 1-2 gerezdet pucol meg, s tőr bele az elején, amikor a kaprot és a fűszerpaprikát hozzátesszük a  megpirított hagymához.

 

S van egy harmadik hozzávaló, ami növelheti a változatosságot: a bors. Sokan nem szeretik az intenzíven borsos ízeket, ezért is szerepel a receptben fehérbors. Annak az íze nem annyira karakteres, de segít kiemelni a tökfőzelék ízeit.

Tipp: Ha lisztérzékenyek vagyunk, liszt helyett használhatunk kukoricából vagy krumpliból készült keményítőt, avval is könnyedén be fog sűrűsödni.

Tipp: Ha nem lelkesedünk a savanykás ízvilágért, a habaráshoz tejföl helyett tejet is használhatunk.

Ha viszont szeretjük a savanykás ízeket, a kefires habarás, vagy egy kiskanál ecettel tovább savanyíthatunk a főzeléken, hasonlóan a krumplifőzelékhez.

 

Az elkészült kapros tökfőzelék önmagában is finom (kenyérrel), de ehetünk hozzá fasírtot, egy finom pörköltet, vagy sült kolbászt, sült virslit esetleg főtt debrecenit.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a kapros tökfőzeléket, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a kapros tökfőzelékhez!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recept értékelése