Sütőtökfőzelék recept sóval, borssal, rozmaringgal, kakukkfűvel, szerecsendióval és habarással, az elkészítés részletes leírásával.
Egy nagyszerű főzelék az őszi napokra, mely édes, tele van vitaminokkal, s még a gyerekek is imádják.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a sütőtökfőzeléket. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Sütőtökfőzelék recept
Eszközök
- 2 literes lábos
- botmixer
A főzelék hozzávalói
- 1-1.5 kg sütőtök (egy közepes sütőtök)
- 6-8 dl víz
- 1 darab leveskocka (zöldség vagy csirke)
- 1 kiskanál só
- 1 kiskanál kakukfű
- 1 kiskanál rozmaring (morzsolt)
- 1 kiskanál reszelt szerecsendió (csapott)
A habarás elkészítéséhez
- 1-2 evőkanál finomliszt
- 3 dl tej
A főzelék elkészítése részletesen
- A leveskockát kibontjuk, késsel kisebb darabokra vágjuk, s a vízbe téve felforraljuk. Míg felforr a víz, hozzátesszük a sót, a kakukkfüvet, a rozmaringot és a szerecsendiót.
- Míg a leveskockával kialakul a főzőlé, a sütőtököt megmossuk, félbevágjuk, s kikanalazzuk belőle a magokat.
- Ezután meghámozzuk, 2-3 centis kockára vágjuk a sütőtököt.
- Amikor a leveskocka feloldódott a vízben, hozzátesszük az felaprított sütőtököt, s puhára főzzük benne 15- 20 perc alatt.
A habarás elkészítése
- A lisztet elkeverjük a tej harmadában, s csomómentesen elkeverjük. Ha már sikerült szétdolgozni a csomókat, csak akkor hígítsuk fel teljesen a maradék tejjel.
- Amikor a sütőtök megpuhult, kézi botmixerrel krémes állagúvá pépesítjük az egészet.
- A tejben elkevert lisztet hozzáadjuk a sütőtökhöz, alaposan elkeverjük benne, majd további 5-10 perc főzéssel besűrítjük a sütőtökfőzeléket.
Gyakorlatias tippek a sütőtökfőzelék elkészítéséhez
A sütőtökfőzelék elkészítése nagyon hasonló a sütőtökkrémleveshez. A legfontosabb eltérés, hogy a sütőtökfőzeléket behabarjuk.
A habaráshoz fontos, hogy tejet használjunk, mert a tejföl nem igazán illeszkedik a sütőtök édes ízéhez.
Ha szeretnénk a végeredményt krémesebbre 1-2 dl főzőtejszínt is hozzátehetünk a főzelékhez a habarás hozzáöntése után.
A fenti recept egy szolidabb receptet mutat be, ami a gyerekeknek is vonzó lehet. Ha karakteresebb ízvilágra vágyunk, a főzés előtt a vízbe beletehetünk:
- 1-2 gerezd fokhagymát (megpucolva és fokhagymanyomón áttörve;
- egy kisebb fej vöröshagymát (megpucolva, félbevágva);
- egy kiskanál őrölt fehérborsot,
- egy késhegynyi őrölt gyömbért,
- egy késhegynyi őrölt fahéjt,
- egy késhegynyi őrölt kardamont,
- egy késhegynyi őrölt édesköményt,
- egy késhegynyi őrölt szegfűszeget.
Persze nem mindegyiket (ha csak nem lelkesedünk az indiai konyháért), hanem csak néhányat. Mert az étteremben sem szoktuk végig enni a teljes menüt.
Tipp: Ha túl kemény lenne a sütőtök, s féltjük a kezünket a hámozásnál, 250 fokon némi sóval meghintve első lépésben meg is süthetjük a sütőtököt.
Ugyan ez időigényesebb mód, mert a sütőtök majd egy óra alatt puhul meg rendesen, de a végeredmény így is nagyszerű lesz. Csak arra figyeljünk, hogy amikor sütőtök belsejét kikanalazzuk, akkor ne kerüljön a levesbe a külső héja.
A sütőtök belső részét egy erősebb villával bátran szétnyomkodhatjuk, s az így pépesített sütőtököt tesszük bele a leveskockával ízesített vízbe.
Tipp2: Ha van dörzsmozsarunk, a fűszereket ilyenkor érdemesebb előre picit összetörni, mert nem fognak szétfőni a leveskocka felfőzése alatt.
Tipp3: Ha van otthon maradék zöldség- vagy csirkelevünk (vagy alaplevünk), azzal is elkészíthetjük a sütőtökfőzeléket.
Tipp4: Ha lisztérzékenyek vagyunk, a liszt helyett használhatunk krumpliból vagy kukoricából készült keményítőt is. Azzal is be fog sűrűsödni a sütőtökfőzelék.
