Kelkáposzta főzelék recept krumpli nélkül, sóval, borssal, majoránnával, köménymaggal és fokhagymával, az elkészítés részletes leírásával.
Mely egy igazán könnyed zöldséges étel, melyben alig van kalória, miközben tele van rostokkal és vitaminokkal..
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a kelkáposzta-főzeléket krumpli nélkül. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Kelkáposzta főzelék recept krumpli nélkül
Eszközök
- 2 literes lábos
- közepes serpenyő a rántás elkészítéséhez
A főzelék hozzávalói
- 1 fej kelkáposzta (nagyobb)
- 9 dl víz
- 1 kiskanál majoránna
- 2 kiskanál só
- 1 teáskanál bors (elhagyható)
- ½ teáskanál köménymag (őrölt)
A fokhagymás rántás elkészítéséhez:
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál napraforgóolaj (lehet olíva- vagy kókuszolaj is)
- 1 evőkanál finomliszt
- 1 kiskanál fűszerpaprika
- 1 csokor petrezselyem
A főzelék elkészítése részletesen
- A kelkáposzta külső leveleit eltávolítjuk.A belső részét négybe vágjuk, torzsáját kivágjuk, s a leveleit vékony csíkra vágjuk fel.
- A kelkáposztát beletesszük a fazékba, felöntjük hideg vízzel, s elkezdjük melegíteni.
- Amikor a víz már forr, hozzáadjuk a sót, a majoránnát, s a borsot.
- Míg fő a káposzta és a krumpli, megpucoljuk a fokhagymát, s fokhagymanyomón áttörjük.
Fokhagymás rántást készítünk:
- 20 perc elteltével egy serpenyőben az olajon (vagy a zsíron), elkezdjük megpirítani a lisztet.
- Amikor a liszt elkezd barnulni, a tűzhelyről a serpenyőt lehúzva hozzáadjuk a fűszerpaprikát, s jól elkeverjük, hogy a forró zsiradékban picit megpiruljon.
- Majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a frissen őrölt köménymagot is, hogy azok is megpiruljanak kicsit.
- 1-2 merőkanál főzőlét hozzáadunk a főzelékből, s jól elkeverjük vele.Majd az egészet beleöntjük a főzelékbe.
- A főzelékben a felhígított rántást jól elkeverjük, s pár percig tovább főzve hagyjuk, hogy a főzelék besűrűsödjön.
- Tálaláskor a tetejére apróra vágott petrezselymet tehetünk.
Tanácsok a kelkáposzta-főzelék elkészítéséhez:
A kelkáposzta-főzelék nagyon egyszerű, s éppen ezért túl sok variációja nem is nagyon létezik.
Ami fontos, az elején ne forrázzuk le a kelkáposztát, mert attól túlságosan összeesnek a levelei, s a főzelékben nem fog érződni az íze.
Ha picit a szokványostól eltérő ízű kelkáposzta főzeléket szeretnénk, a kelkáposzta megfőzéséhez használhatunk zöldség alaplét. De olyankor ne tegyünk sót hozzá, mert az alaplétől elegendően sós lesz a főzelék.
Ha nem szoktunk alaplével főzni, nyugodtan beledobhatunk 1-2 húsleveskockát a főzőlébe, aminek az ízét a káposzta magába fogja szívni.
Ha szeretjük a kesernyés ízt, akkor további lehetőség az ízesítésre, hogy a főzés során hozzáadunk pár szem borókabogyót a főzőléhez.
Ha viszont nem szeretjük annyira a kesernyés ízt, nyugodtan elhagyhatjuk a receptből a köménymagot, mert a kelkáposzta kesernyése önmagában is megadja a főzelék alapkarakterét.
Feltétnek pörkölt, sült hús vagy fasírozott illik hozzá. Esetleg sült vagy főtt virsli.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján a kelkáposzta-főzeléket krumpli nélkül, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
- Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
- Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.
