Hagyományos borsófőzelék recept zsíron megpirított hagymával, sóval, cukorral, tejjel, liszttel, az elkészítés részletes leírásával.
Mely a gyerekkorunk nem túl egészséges, de nagyon finom főzeléke. Főleg ha bőven volt benne cukor, s a zsír egy kicsit kispórolták belőle, s képesek voltunk belőle nagyobb mennyiséget is befalni.
Először megnézzük, hogyan lehet könnyedén elkészíteni és gyorsan elkészíteni a hagyományos borsófőzelék. Majd azt is megnézzük, mik azok az apró fogások, amire mindenképpen érdemes odafigyelni az elkészítés közben.
Hagyományos borsófőzelék recept
Equipment
- 2 literes lábos
- egy kisebb tál (a tej és a tejföl összekeveréséhez
Ingredients
- 1 kg borsókonzerv (két üveg)
- 1 fej vöröshagyma (kisebb)
- 1 evőkanál étolaj (lehet zsír, olíva- vagy kókuszolaj is)
- 1 kiskanál só
- 2-3 evőkanál cukor
A habarás elkészítéséhez
- 1 evőkanál finomliszt (púpozott)
- 2-3 dl tej
Instructions
- A hagymát megpucoljuk, s apróra összevágjuk.
- A rántás elkészítése előtt nyissuk ki a konzerv borsók üvegeit, hogy ne a forró hagyma mellett kelljen vele foglalkozni.
- Majd zsíron (vagy olajon) elkezdjük megpirítani az alaposan összevágott hagymát.
- Amikor a hagyma elkezd üvegesedni, hozzáadjuk a borsókonzerveket a levével együtt. (Ez fogja a hagyma pirítása után az olajat visszahűteni)
- Ezután felengedjük az egészet annyi vízzel, ami ellepi, sózzuk s cukrozzuk. Majd fedő alatt 10 perc alatt a borsot puhára főzzük.
A borsófőzelék behabarása
- Közben a lisztet a tejjel csomómentesre keverjük(Érdemes a lisztet előszőr a tej felében elkeverni, s utána felengedni a maradékkal. Mert így kevésbé lesz csomós a végeredmény.)
- Amikor a borsó megpuhult, a habarást kevergetés közben hozzáadjuk a borsóhoz. Majd az egészet összeforraljuk.
- További 5 perc alatt a főzelék be fog sűrűsödni, és kész lesz.
Gyakorlatias tippek a hagyományos borsófőzelék elkészítéséhez
A hagyományos borsófőzelék elkészítése nem nehéz, de van pár fontos gondolat, amire érdemes odafigyelni.
A fenti recept alapján mindenféle borsóból ízletes főzeléket készítünk. A habarással sűrítés jellegzetes főzelékjelleget fog adni az ételnek.
Fontos: Nem minden borsó egyforma. Ha a piacon veszünk borsót a hagyományos borsófőzelékhez, az többnyire úgynevezett velőborsó lesz, ami egy picit kesernyés, s mivel keményebb is.
S mivel a friss borsó nincs előfőzve, mint a konzerv, ezért picivel több idő kell szánni a megfőzésére. Másrészt érdemes picit több cukrot is mellé tenni, mert a konzerv levének édes ízét érdemes pótolni.
Tipp: Ha szerencsésen találsz édesebb fajtát (cukorborsót) a piacon, abból érdemesebb egy egészségesebb és finomabb cukorborsó-főzeléket készíteni. Mivel a friss cukorborsó sokkal édesebb és puhább, kevesebb cukor hozzáadásával is ugyan olyan édes főzeléket kaphatunk, mintha borsó konzervet használnánk.
Egyébként is érdemes a konzerv édes levét beleönteni a lábosba, mert az édes leve részben magában szívta a borsó ízét is.
Tipp2: Ha kicsit zsírosabban szeretjük a borsófőzeléket, s nem olajjal vagy zsírral szeretnénk ezt elérni, a tejhez hozzáönthetünk egy deci főzőtejszint is.
Variációk hagyományos borsófőzelékre
Aki szereti, az elején beletehet 1-2 gerezd fokhagymát is a borsó mellé összezúzva. S akik a főzelékeket paprikásan szeretik, azok a legelején a melegedő olajban kicsit megfuttathatják a fűszerpaprikát (akár a fokhagymával együtt).
Aki szereti a borsófőzeléket több, sűrűbb habarással, az nyugodtan tehet a feni mennyiséghez kicsit több lisztet (1-2 evőkanállal), s 1 dl tejet.
De sokan szeretnek a habarásba kevés tejfölt is tenni, amitől egy picit savanykássá válik a borsófőzelék.
Fontos: Amikor a végén a habarás kezd besűrűsödni, a forrás közben „köpködhet”, ezért érdemes a fedőt visszatenni a fazékra, vagy pedig folyamatosan kevergetni, ha félünk, hogy odakap a sűrűbb habarás.
Ha lisztérzékenyek vagyunk, liszt helyett használhatunk kukoricából vagy krumpliból készült keményítőt is a habaráshoz, avval is könnyedén be fog sűrűsödni.
A hagyományos borsófőzelék magában is finom, de ehetünk hozzá fasírtot, sültkolbászt, sültvirslit, pörköltöt, tükörtojást vagy akár bundáskenyeret is.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján a hagyományos borsófőzeléket , akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
- Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
- Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.