Zsenge borsófőzelék recept dinsztelt borsóval, tejjel, kevés cukorral, és liszttel, az elkészítés részletes leírásával.
Melyben a borsó dinsztelése során az íze benne marad a szemekbe, amit a tejes-lisztes habarás még inkább kiemel a hozzáadott cukorral.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a zsenge borsófőzeléket. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Zsenge borsófőzelék recept
Equipment
- nagyobb tál (a borsó pucoláshoz)
- 2 literes lábos (a borsó megfőzéséhez)
Ingredients
- 1 kg borsó (kifejtve)
- 1 evőkanál napraforgóolaj (lehet zsír vagy olívaolaj is)
- 1 kiskanál só
- 1 evőkanál cukor
A habaráshoz
- 2 evőkanál liszt
- 5 dl tej
Instructions
- A piacon vett borsót megpucoljuk.6-8 darab ép borsóhüvelyt félreteszünk, mert azt bele fogjuk főzni a borsó mellé
- Ezután a borsót a borsóhüvelyekkel együtt beletesszük egy lábosba, kevés cukrot, sót, zsiradékot és annyi vizet adunk hozzá, hogy az egészet ellepje.Lassú tűzön lefedve dinszteljük a borsót 10-15 percig, időnként megkeverve.
- Amikor a borsó megpuhult, megszórjuk liszttel, felengedjük az egészet tejjel (hogy a borsót elfedje),Majd az egészet alaposan átkeverjük.
- 5 percig tovább főzzük a borsófőzeléket, hogy a krémes állaga kialakuljon.
Tippek és tanácsok a zsenge borsófőzelék elkészítéséhez
A zsenge borsófőzelék elkészítése nem bonyolult, azonban néhány fontos gondolatra érdemes odafigyelni.
A fenti recept alapján ízletes főzeléket készíthetünk bármilyen fajta borsóból. A habarással sűrítés igazi főzelékjelleget ad a borsófőzeléknek, de a rántás kesernyés íze kimarad belőle.
A zsenge borsónak az íze nem annyira intenzív, ezért főzünk a borsó mellé pár borsóhüvelyt is.
S pont ezért kerül kevesebb cukor is a főzőlevébe, s mivel a zsenge borsó nem annyira keserű, mint az „érett” borsó.
Ha inkább a rántással készült változatot részesíted előnyben, nézd meg a borsófőzelék receptjét rántással.
Mindig fontos figyelmet fordítani arra, hogy nem minden borsó ugyan olyan. A legtöbb piacon kapható borsó ún. velőborsó, amely enyhén kesernyés ízű. Ezért érdemes a főzővízéhez cukrot adni (ahogy a receptben is szerepel).
Ha szerencsésen találsz cukorborsót a piacon, érdemes készíteni belőle egy finom cukorborsó-főzeléket. Mivel a friss cukorborsó sokkal édesebb, mint a velőborsó, a megfőzés során nem szükséges hozzáadni cukrot.
Különböző zsenge borsófőzelék változatok
Akik szeretik a fokhagymásan a zsenge borsófőzeléket, a borsó mellé 1-2 gerezd összezúzva hozzátehetnek a dinsztelés elején. Vagy akár picit meg is piríthatják a hagyma után.
Azok, akik a főzelékeket paprikásan szeretik, az olajban a fokhagymával együtt meg is futtathatják a fűszerpaprikát a dinsztelés előtt.
Fontos: először melegítsük fel egy picit az olajat, pirítsuk meg a hagymát, majd a tűzhelyről lehúzva tegyük a lábosba a fokhagymát és/vagy a paprikát, nehogy túl sok hőt kapjak (hajlamosak megégni). Majd vízzel hűtsük le az egészet a borsó hozzátevése előtt.
Pár további lehetőség:
- Azok, akik sűrűbb habarással szeretik a borsófőzeléket, bátran tehetnek a fenti mennyiséghez kicsit több lisztet (1-2 evőkanállal).
- Míg akik ízletesebb változatot szeretnének, tehetnek mellé 1 deci főzőtejszínt is a tej mellett.
- Akik szeretik a savanykás főzelékeket, a tej hozzáöntése előtt egy kis pohár tejfölt elkeverhetünk a tejben.
Fontos: Amikor a habarástól a végén kezd besűrűsödni a főzelék, forrás közben „köpködhet”. Hogy a sűrítés alatt folyamatosan kevergessük a főzeléket, nehogy a sűrűsödő habarás odakapjon.
Ha lisztérzékenyek vagyunk, kukoricakeményítőt vagy krumpliból készült keményítőt is használhatunk a liszt helyett, amelytől ugyan úgy be fog sűrűsödni borsófőzelék.
A zsenge borsófőzelék magában is finom, de ehetünk hozzá fasírtot, sült kolbászt, sültvirslit, pörköltöt, tükörtojást vagy akár bundáskenyeret is.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján a foet, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
- Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
- Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.