Cukorborsó-főzelék rántással, vízben puhára főzött cukorborsóval, tejjel felengedve, az elkészítés lépéseinek pontos leírásával.
Mindezt úgy, hogy a cukorborsó főzőlevét felhasználjuk, s így benne maradnak az ízek a főzelékben. Úgy, hogy nem teszünk hozzá finomított kristálycukrot.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a cukorborsó-főzeléket. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Cukorborsó-főzelék recept rántással
Equipment
- 2 literes fazék
- közepes serpenyő a rántás elkészítéséhez
Ingredients
- 1 kg cukorborsó (kifejtve)
- 1 liter víz
- 2-3 kiskanál só
A rántás elkészítéséhez
- 1 evőkanál étolaj (lehet zsír vagy olívaolaj is)
- 2 evőkanál finomliszt
- 3 dl tej
Instructions
- A piacon vett cukorborsót megpucoljukHa fagyasztottan vettük, azt forró vízben kiengedjük.
- A cukorborsót feltesszük főni a lábosba annyi vízzel, hogy ellepje.Hozzáadjuk a sót, s addig főzzük, amíg meg nem puhul.
- Amikor a cukorborsót már legalább 10 perce főzzük, egy serpenyőben olajon (vagy (kókusz)zsíron) elkezdjük megpirítani a lisztet.
- Amikor a liszt kezd sötétedni, 1-2 merőkanálnyi főzőlevet hozzáadunk a cukorborsó mellől, s jól elkeverjük vele.
- Amikor a rántás a főzőlétől visszahűlt, hozzáadjuk a tejet is, s azzal is elkeverjük a felhígított rántást.Majd az egészet hozzákeverjük a megfőtt cukorborsóhoz.
- Az összekeverés után még 3-5 percig tovább főzzük az egészet, hogy a főzelék rendesen besűrűsödjön.
Gyakorlatias tippek a cukorborsó főzelék elkészítéséhez
A cukorborsó-főzelék elkészítése nem nehéz, de van pár fontos gondolat, amire érdemes odafigyelni.
A piacon a legtöbb zöldborsó úgynevezett velőborsó. Ezért minden alkalommal győződjünk meg arról, hogy a vásárolt nyers zöldborsó ténylegesen puha, édes és lédús legyen. Különben drágán fogunk velőborsót venni.
Erre azért is érdemes odafigyelni, mert a velőborsót picit másképpen érdemes elkészíteni. S ez akkor is igaz, ha a borsófőzelék rántással készül el, s akkor is, ha behabarjuk a zöldborsófőzeléket (lisztel és tejjel).
Ha sikerül kifogni a piacon friss cukorborsót, akkor érdemes a kifejtés után hüvelyéből is belefőzni párat a főzelékbe. Finomabb, teltebb ízű lesz tőle.
Apróság: A cukorborsó főzőlevéhez nem érdemes hozzáadni cukrot, mert cukorborsó belseje alapból édes (innen származik ennek a borsófajtának a neve is).
Variációk rántással készült cukorborsó-főzelékre
Aki szereti, a rántásba bele lehet tenni 1-2 gerezd fokhagymát is. S ha a főzelékeket paprikásan szeretjük, akkor bátran csinálhatunk egy fokhagymás-paprikás rántást is a besűrítéshez.
Aki mindenki szokta a főzelékeket berántani. Ehelyett be is habarhatjuk. 2-3 evőkanál lisztet hozzáadva a főzőléhez, s tejjel felengedve az egészet egy sűrű főzeléket is csinálhatunk.
Fontos: Amikor a rántástól a főzelék kezd besűrűsödni a főzés végén, forrás közben „köpködhet”, ezért érdemes folyamatosan a végén folyamatosan kevergetni a cukor-borsófőzeléket. S így nehezebben is fog lekapni a végén.
Ha lisztérzékenyek vagyunk, liszt helyett használhatunk kukoricából vagy krumpliból készült keményítőt, avval is könnyedén be fog sűrűsödni cukorborsó-főzelék.
A cukorborsó főzelék magában is nagyon finom, érdemes magában enni. De ha nagyon szeretnénk, ehetünk hozzá kolbászt, fasírtot, sült virslit, pörköltöt, tükörtojást vagy akár bundáskenyeret is.